Egy szerethető norvég filmről

Forrás: Youtube

 

A Szerethető (Elskling, rendezte Lilja Ingolfsdottir) egy 2024-es norvég filmdráma, amely főként a női főszereplő, Maria (Helga Guren) önismereti útjára fókuszál. A film mindenképpen szerethető. Intenzív érzelmi hatást gyakorol a nézőre, sűrítve mutat be erőteljes terápiás felismeréseket. Spoilerek következnek!

Maria a film elején elmeséli, kétgyermekes anyaként hogyan ismerte meg második férjét, Sigmundot, akivel két közös gyermeke született. Azt mondja a férfiról, hogy tetszett neki, majd megszerezte őt. Tudta, hogy mindenkinek ő kell. Felmagasztalja Sigmundot, maga elé helyezi. Az idealizálás már a film elején bemutat egy önértékelési problematikát, de itt még nehéz felfigyelni rá. Gyorsan összejönnek, és egymásba szeretnek. Ezután felgyorsulnak az események, telnek az évek, és látjuk őket négy gyerekkel együtt élni. Maria nagyon kritikus a férjével, aki sokat van távol. Sigmund bizonytalan lesz a kapcsolatot illetően, Maria egy barát lakásába költözik.

Sigmund Mariát hibáztatja mindenért, mert dühkitörései vannak, azt mondja, segítség kell a feleségének. Belemegy abba, hogy elmenjenek egy párterápiás jellegű mediációra. Ekkor még bizonytalan Sigmund affelől, hogy mit szeretne. A rogersi szemléletű, elfogadó terapeuta megkéri, hogy döntsön. Sigmund szakít, Maria összeomlik. Vissza akar költözni a gyerekekhez, mégis úgy dönt, hogy egy darabig a kölcsönlakásban marad, és elkezd egyénileg járni ahhoz a terapeutához, akinél ketten voltak.

 

Forrás: Youtube

 

Nagyon sok húrt megpendít a nézőben ez a film, a második fele igazi mélyrepülés. A filmnek előnye és hátránya is az, hogy sűrítéssel dolgozik. Előnye, mert intenzív lesz, és hátránya, mert egy terápia nem így működik. Maria nagyon gyorsan felismeri, hogy eltaszította magától a férjét, nem akarta befogadni a szerelmét, mivel úgy érzi, nem érdemli meg. Önmagával szemben is kritikus, mivel az édesanyja is mindig kritikus volt vele. Ezt a hangot tette belsővé, internalizálta. Amikor hazamegy az anyjához, és visz neki egy ajándékot, az anyja elutasítóan reagál. Utána leülteti a lányát, és azt mondja, "gyerekkorodban királylány voltál, mi voltunk a szolgáid, ugráltunk körülötted". Maria ekkor szóvá teszi az anyjának, hogy olyan, mintha nem adna neki szívesen dolgokat, mindig csak kritizálja őt. Az anyja egy mártír-nárcisztikus (csak jelzőként használom) passzív agresszióval reagál. Azt mondja, a lánya azért jött, hogy szidja őt. Nem képes párbeszédre.

Forrás: Youtube

 

Maria ezután elmegy a terapeutához, és azt mondja, hogy nagyon fáradt, nem aludt. A pszichológus jelzi, hogy nem kell beszélgetni, le is fekhet ott. Maria ledől a kanapéra, és a terapeuta betakarja, ettől elkezd sírni. Valaki őszintén törődik vele. Ezt úgy hívjuk, hogy szülői újra gondoskodás vagy reparenting. Maria eddig azt hitte, hogy nem szerethető. Azzal, hogy kritizálta a férfit, elhitette vele, hogy kevesebb nála. Ha kevesebb nála, akkor talán nem hagyja el. Ezt a gondolatmenetet Maria teszi össze a terápiás ülésekből. 

Amikor az ülés után hazamegy a lakásba egyedül, a tükörben szembenéz magával, elkezd sírni, majd kimondja, hogy jó vagy, szerethető vagy. Sokáig úgy érezte, hogy ő rossz, ez állandó nyomasztó érzést okozott a mellkasában. Ezután kipiheni magát, felszabadultabb lesz, jobban értékeli az életet. Ez a valóságban minimum hat hónap, de inkább egy év terápia után lenne lehetséges.

Egy korábbi jelenetben Maria odamegy Sigmund munkahelyére könyörögni, és elkezdi ütni a saját arcát. Kétségbeesett, önmarcangoló, önbántó, olyannyira, hogy a férfi nem tud mit kezdeni ezzel. Ez a jelenet szomorú is, hisz épp a gyerekei apja nem akar segíteni neki. Nem azt mondja, hogy gyere, menjünk pszichiáterhez, vagy gyere, menjünk haza, sírjunk együtt; nem akar már mellette lenni ebben. Maria egyébként azt is bevallja Sigmundnak később, hogy mindig is félt attól, hogy elhagyja őt. Az önbántás és az elhagyástól való félelem, a dühkitörések borderline jegyek. Maria nem tűnik borderline személyiségzavarosnak. Tud például egyedül lenni káros megküzdések nélkül is. Ha valaki mégis borderline zavar diagnózist adna neki, a terápia nem lehet "csak" beszélgetés jellegű, és több évet venne igénybe. Maria borderline jegyei miatt azonban téved a film abban, hogy néhány hét alatt ekkora javulás érhető el.

A film végén Maria elhívja a férfit kávézni, és elmondja neki, hogy őszintén sajnálja. Rájött, hogy a kritikus anyja miatt vált ilyené, de nem szeretné az anyjára fogni az egészet, vállalja a felelősséget. Elmondja, hogy nem szerette saját magát, félt, hogy a férfi elhagyja, nem tudott belemélyedni a szerelembe.

Azt mondja Sigmundnak, hogy elhagyhatja őt, noha fáj neki, elfogadja a döntését, nélküle is tud jól lenni. Ugyanezt elmondja a serdülő lányának is, aki az apjával akar élni. Ettől a belső stabilitástól, hogy megérzi, van benne is szerethető, jobban, és szívesebben közelednek hozzá mások. 

 

Forrás: Youtube

 

A film vége azt sugallja, hogy talán kibékülnek a férjével. Szerintem nagy kapcsolati törést tud okozni, hogy a férfi nem állt a felesége mellett egy nagyon nehéz időszakban. Az utolsó beszélgetésben Sigmund beismeri, hogy neki is van felelőssége a szakításban. Nem tudjuk pontosan meg, hogy mi a saját része, azt mondja, térre van szüksége. Talán a légkör volt neki fullasztó, a kritikus légkör, ami érthető. Ha viszont a kapcsolat alatt végig térre vágyott Sigmund, az könnyen aktiválhatott a feleségében olyan sémákat (Elhagyástól való félelem, Csökkentértékűség), amik hozták magukkal az egészségtelen, berögzült megküzdéseket. Egy kapcsolatban mindig két ember vesz részt.

A valóságban a szakítás és a gyász sokszor olyan mélyre tolnak, hogy nem a felismerés felé, hanem a fájdalom felé visznek minket, és ilyenkor nehezebb átlátni ezen a fájdalmon. Ilyenkor a terápiában először a fájdalmat kell megdolgozni, a vesztességet. 

Csak akkor jöhet az önismeret, amikor stabilizálódunk, mivel akkor tudjuk kibírni. 

Egy valódi terápia másabb, nem ilyen gyors lefolyású, és a szülőkkel kapcsolatos felismerések is sokkal lassabban érkeznek. 

Az különösen jó volt ebben a filmben, hogy nem egy sztereotipikus külsejű színésznőt választottak. A nők szerethetősége ugyanis sokszor a külsejükhöz kötődik, mivel ezt jutalmazza a társadalom, és sokszor a mikrokörnyezet is. Maria úgy látja magát, amikor a tükörbe néz, ahogy van, és ez nem kell ráhangolódjon a társadalmi sztereotípiákra. Nekem úgy tűnt, a filmet úgy rendezték, ahogyan Maria kezdte egyre szerethetőbbnek látni magát, úgy ő maga is egyre szebb lett.

Összességében a Szerethető egy címéhez hű mozi lett. Maria története valahol mindannyiunk története. Mindenkit megsebez a felnőtté válás során valaki a kritikusságával. Legyen az egy szülő, diák, tanár, csoport, vagy egy ex, sebet ejt rajtunk, amiből tükörbe nézős önelfogadásokkal, meg persze terápiával gyógyulgathatunk.