Egy film az elnyomásról — Fekete pont pszichológusszemmel

Forrás: Fekete pont Facebook oldal

Szimler Bálint Fekete pont címet viselő egészestés mozija a külföldről hazaérkező kiskamasz Palkó szemével mutat be egy bántalmazó közeget. Az iskolai rendszerről szóló magyar film nem is száll ki az intézményből, ugyanis minden képkockája az iskolában játszódik. A néző így igazán belesüppedhet abba a rendszerbe, amit nagy eséllyel saját bőrén már megtapasztalt máshol. Gondolok itt a magyar közoktatásra, munkahelyi közegre, tágabb csoportokat tekintve pedig politikai és különböző társadalmi csoportokra, akár szakmai közösségekre, például a pszichológus közösségre is, szűkebb értelemben pedig az elsődleges szocializációs közegre, a családra.

Ezek közül mindegyikre lehet jellemző a rendszerabúzus, vagyis a csoporton belüli bántalmazás, elnyomás, és az ezzel járó hallgatás.

Palkó édesanyja hazaköltözik Berlinből, fiát egy magyar iskolába íratja be. A fiú, azon kívül, hogy gyászolja előző környezetét, barátainak elvesztését, hirtelen új, érthetetlen, és következetlen szabályrendszerrel találkozik, ahol nem védi meg senki.

Az iskolában egyetlen tanár lázad a többi ellen, aki alternatív oktatási tervet követ, amiért összetűzésbe keveredik a szülőkkel, tanárokkal. Egy remek jelenetben arra kéri a tanárnő, Juci néni a diákokat, hogy doboljanak a lábukkal és üvöltsenek, ezt más tanárok rendbontásnak tartják. Juci azonban felismeri a diákok feszültségeit s a módszerrel tulajdonképpen egy érzelemszabályozási gyakorlatot hajt végre, nagyon helyesen. 

Magyarországon érzelemszabályozást tanít a gyerekeknek ma egy önkéntes alapon működő Sulinyugi nevű program, ami nagyon jó kezdeményezés, hiszen a magyar pedagógusok sokszor alig figyelnek fel a pszichológiai problémákra, és kevéssé ismerik a létező intervenciókat.

Juci néni azonban kevés a rendszerrel szemben, hiszen mindenki hallgat és hallgatásra intik őt is. Palkó közben oppozíciós tevékenységekben éli meg zavarodottságát, például gúnynevet választ a csapatjátékokon, ellenáll a sokadik büntetésnek, mindez odáig fajul, hogy kirúgással fenyegetik. A testnevelés tanár fizikailag bántalmazza, amit Juci néni észrevesz. 

Forrás: Youtube

Egyszer Juci néni arra biztatja Palkót, mesélje el, mi történt vele, mindezt úgy teszi, hogy nem derül ki annak a ténye, ő már tud az abúzusról. Ő az a szereplő, akiben bízik a néző, mégis későn lép fel a bántalmazással szemben.

Az aránytalan és érthetetlen büntetéseken nézőként fel lehet háborodni, de közben sajnos olyannyira ismerős a rendszerszintű bántalmazás és az azt követő hallgatás, hogy szégyenérzet is lehet a nézőben, amiért valamilyen bántalmazást csenddel elvisel (vagy elviselt a múltban) és így továbbvisz, engedélyez.

Nem titok, hogy a rendező a politikai rendszerrel von párhuzamot a film által. Ez egy olyan rendszer, aminek megkerülhetetlenül vagyunk mindnyájan a részesei. 

Az érthetetlen történésekhez mindenki hozzájárul, azzal, hogy nem néz oda, nem szól érte, nem tesz ellene. 

Ez pont olyan, mint az anya szerepe egy olyan családban, ahol az apa bántja a gyerekeket. Ha csendben tűr és félrenéz, azzal ő is hozzájárul a bántáshoz.

A Fekete pont a tanári szobába viszi a nézőt, ahol történhetne változás, de a tanárok többsége inkább megmagyarázza azt, ami van, mert így könnyebb. 

Ez a hárítás a humán működés egyik alapsajátossága: sokkal könnyebb magyarázatokat gyártani, mint vállalni a felelősséget.

Juci néni és Palkó harca azonban nem értelmetlen. Noha a filmben nem nyernek semmit, ami irreális is lenne a rendszerbe ágyazott mikrobántások normalizálása miatt, de mégis megpróbálják. Ez a "mégis" a nézőknek inspiráló erővel hathat, a rossz szájíz mellett a mozi végén otthagyja bennünk a reményt.

Dicséretre méltó a film hatása, amellett, hogy mindössze két profi színész játszik a filmben, a legtöbb szereplőt civilek alakítják. A pszichológiai tartalom pedig nagyon sokrétű, annak ellenére, hogy a Fekete pont egy egyszerűnek tűnő iskolai létet mutat be.