A másik érintése – filmajánló

Buvári Tamás balatoni mozija (A másik érintése) egy sci-finek indul, de hirtelen mélyülő pszichológiai dráma lesz belőle. Egy igazi családi nyomozássá változik az egészestés film, melynek főszereplőit Orbán Levente, Trokán Anna és Cservák Zoltán alakítják.

A disztópikus jövőben járunk, amikor kiderül, hogy egy vírus megtámadta a főszereplő, Misi limbikus rendszerét. Mivel ő maga egy szülész-nőgyógyász, gyorsan felkeresi egy vélhetően ideggyógyász vagy pszichiáter barátját, aki különleges terápiáról beszél neki. Közben megismerjük Kolozst, aki Misi fia. Pesten élnek ketten egy társasházban, az édesanya épp külföldön dolgozik táncművészként. Kolozs intimitást kereső tinédzser éppen, ezért nehezen érinti, amikor maga is ráébred, elkapta a vírust. 

Apa és fia egymáshoz szeretnének érni, ám valami meggátolja őket ebben, úgy érzik, hogy képtelenek rá.

Mihály barátja ekkor különleges terápiát ajánl nekik, leküldi őket a Balatonra, ahol Kolozs született, hogy valamilyen kapcsolódást hozzanak létre egymással. Lehet sejteni, hogy a cél az lenne, hatást gyakoroljanak a limbikus rendszerre. Mondjuk az érthetetlen, hogy a limbikus rendszer intimitásra vonatkozó területeinek aktiválódása hogy ölne meg egy vírust, de nem ez a lényeg. A vírusos történet csak máz, kecsegtet valamivel, aminek nincs kifutása, de ez a történet szempontjából elenyésző.

A film közben megidézi a Truman show-t is, hiszen egy tudóscsapat követi végig mosolyogva az irodájukból Misi és Kolozs balatoni kirándulását kamerákon át. A Solaris is áthallatszik a filmből, amikor hallucinációk kezdik gyötörni őket. Mindezzel együtt egy élvezhető pszichológiai kollázzsá alakul a film.

A felső rétegek lehámlanak a szereplőkről, kiderül, hogy nem olyan egyszerű és kedves a történetük, ahogyan az elején gondoltuk, közben az anyát is megismerhetjük a múltbeli snittekből. Kolozs egy várt gyerek volt, mivel lombikprogramot vettek igénybe, hogy megtörténhessen a fogantatás. A szülők belefáradtak ebbe, így nagyon örültek Kolozsnak. Közben a fiú elmondja apjának, hogy tud az anya alkoholizmusáról. A betegséggel nincs egyedül a családban, ugyanis az apa testvére is alkoholbeteg volt, de kiderül az is, hogy megölte magát. Ilyen és ehhez hasonló titkok és történetek kerülnek elő. Egyre nagyobb a feszültség, a nézők is visszahőkölnek tőle. 

Olyan a nyomozás, mint a terápiában. Megdöbbentő, hogy közeli családtagok mi mindent titkolhatnak el egymás elől.

Amikor minden szó elfogy, a Szántódra tartó kompon végre meg tudják érinteni egymást a szereplők. A férfiérintésnek és őszinteségnek kiemelt szerepet tulajdonítok a filmben – sokszor mennyire nehéz csak úgy leülni és megbeszélni egy férfival valamit! Nem sztereotipizálok, hanem félrecsúszott szocializációs tanulási mechanizmusokra, berögzült sémarendszerekre gondolok. Ilyen szempontból felemelő nézni két férfi őszinteségét és intimitását, akkor is, ha fikcióról van szó. Pszichológusként hiszem és tudom, hogy van remény a témában.

Szántódon ott várja a családot az édesanya, aki még mindig nem tud mindenről, amiről illene őt is tájékoztatni, de az már egy másik film lenne. Összességében kellemes moziélmény lehet a film pszichológia iránt érdeklődőknek és Balaton imádóknak egyaránt, de ehhez el kell engedni azt az elképzelést, hogy egy vírusról szól a történet, inkább az elnyomott érzelmek gejzírként feltörése áll a középpontban.