A film, amely lefröcskölte a szépségkultuszt

A szer (The Substance, rendezte Coralie Fargeat) című pszichothriller az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Annyi mindent bemutat, ami emberi, hogy az lenyűgöző. A mozi ugyanakkor felkavaró, megrázó képi elemekkel mutatja be, mennyire káros a hollywoodi szépségkultusz. A Cinegón keresztül otthon is megnézhetjük, így nem kell kifutni a moziból, ha rosszul lennénk. Vigyázat, spoilerek jönnek! 

Forrás: Youtube

Az ötvenéves Elisabeth (Demi Moore) egy hollywoodi színésznő, akit kora miatt el akarnak távolítani fitnesz-műsorából, és egy jóval fiatalabb lánnyal szeretnék helyettesíteni őt. Ahogy megszűnik a munkahelye, a szorongástól beszűkül a figyelme, és autóbalesetet szenved. A kórházban egy fiatal ápoló a zsebébe rejt egy elérhetőséget egy titokzatos szer beszerzéséhez. A szer sejtosztódással egy fiatalabb, "tökéletesebb" embert hoz létre a használó testéből. 

A szer plakátja (Forrás: Wikipédia)

A szer használatának feltétele, hogy az idősebb és fiatalabb test is regenerálódni tudjon, így mindkettőt egy hétig kell használja Elisabeth. Elisabeth nagyon csalódott, viszonylag kevés gondolkodás után beszerzi a szert. A nézőben már itt felmerül a kellemetlen kérdés: Mennyire szereti magát ez a nő? Megszületik a vonzó és fiatalos Sue (Margaret Qualley), aki Elisabeth gerincéből bújik elő, és gerincevelőjéből tartja fenn fiatalságát. Sue varrja össze Elisabeth hátát és eteti a testet. Hetente cserélnek testet, az elején nem tűnik dilemmának számára a szabályok betartása. Sue megszerzi Elisabeth régi munkáját, mindenki imádja őt. Ám miután Elisabeth kezd elmagányosodni, mivel kevesebb kapcsolata van a külvilággal, nehezen ismerkedik, és nincs munkahelye, Sue egyre több részt vesz el az életéből, nem törődve azzal, hogy Elisabeth teste így gyorsabban öregszik. A film erősen groteszk horror elemekkel dolgozik. A testhorror arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az ember öregszik, a test deformálódhat. A testünk változik, de mi nem olyan ütemben változunk vele, amilyen ütemben a társadalom reagál erre a változásra. 

 

Forrás: Youtube

Az egészestés mozi nagyon hasonlít Babits Mihály Gólyakalifa című regényére, ahol a nemes és szegény fiú váltogatják egymást. Az egész koncepció Carl Gustav Jung árnyékszemélyiség elméletére hangolódik rá, miszerint el nem fogadott tulajdonságainkat egy árnyékrészbe gyúrjuk össze, és ha nem tudatosítjuk ezeket, ezek képesek a mélyből irányítani a viselkedést — mindez akár tűnhet úgy, mintha egy másik ember irányítana minket. Ez megjelenik A szer című filmben is. Elisabeth annyira titkolja másik részét, vagyis tulajdonképpen az ötvenéves testét, hogy egy titkos szobában rejti el a külvilág elől.

A belső konfliktusokon kívül a film tulajdonképpen több mentális zavart is remekül képes bemutatni, anélkül, hogy erre törekedne. Az egyik Elisabeth depressziója, amely a túlevésből, test elhanyagolásából, lakás elhagyásának képtelenségéből, és öngyűlületből, tehát negatív kogníciók felhalmozódásából látszik. A másik a kibontakozó testdiszmorfiás zavar, amelyet az a jelenet mutat be a legjobban, amikor a még vonzó testű Elisabeth Sueval összehasonlítva testét elégtelennek érzi magát, egyre erősebb sminket tesz fel, végül pedig úgy dönt, inkább nem hagyja el a lakást. A harmadik a disszociatív identitászavar, ahol a valóságban a személyiségek egy testben lehasadva, egymás mellett élnek. A filmben Elisabeth személyisége a két test hatására válik ketté, két külön entitássá válik. 

 

Forrás: Youtube

 

A film egy identitászavart is bemutat. Például borderline nőbetegnél előfordulhat, hogy egyik nap leértékeli a testét, másik nap pedig felértékeli. A hisztrionikus betegre pedig jellemző, hogy a testével mint eszközzel éri el a céljait, ahogy ezt a filmben Sue is teszi. Számomra valahol a szkizofréniát is bemutatja ez a film, hiszen a szer feltalálója beszél Elisabeth-hez az otthonában is, ami egy hanghallucináció is lehetne. A test deformitásának érzete pedig szintén lehet szkizofrén tünet. 

Természetesen a film címéhez hűen a szerhasználatot és annak dinamikáját is bemutatja a film, mindig egyre több gerincvelőre vágyik Sue, kizsigerelve és elhanyagolva eredeti testét. Ha még mélyebbre megyünk, egy nárcisztikus bántalmazás is megjelenik a képernyőn: a fiatal és tündöklő Sue kizsigereli áldozatát, kiszívja belőle az "erőt", így egyikük tündököl az egofényben, a másik megfullad a depresszióban. Ez a bántalmazó kapcsolatok dinamikája. A film tehát egy önbántalmazást mutat be. 

 

Forrás: Youtube

 Mindezek a tünetek csupán bemutatják a főszereplő küzdelmeit, aki igazából a társadalmi elvárasok és ezek introjekciója miatt szenved igazán. A film a male gaze feminista fogalmával, koncepciójával dolgozik a legtöbbet, tehát az eltúlzottan vonzó női test társadalmi felertékelődésének egyéni hatásait mutatja be. Ez a torz társadalmi érték szerves részét képezi ma is a nők tárgyiasításának és elnyomásának, és vegső soron mizoginiához, nőgyülölethez vezet. A nő olyan eszközzé válik, mint egy eldobható borotva, akinek van szavatossági ideje. Ez a filmiparban valóban lehengerlő erővel van jelen a bérszakadék jelenségével például (a színésznők kevesebb pénzt kapnak), a nők szerepével, megjelenítésével a filmekben, illetve az idősebb színésznők elutasítása, és testszégyenítése miatt. Ez a tendencia a filmipar révén az egész világra kihat. Hiszen az emberek nagy része filmeken nő fel. A nemi szerepekről való tudás nagy részét filmekből és a médiából sajátítjuk el. 

Forrás: Youtube

A film végén Sue kifogy a szerből (spoiler: megöli a már külön személyiséggel rendelkező Elisabethet), és egy újabb lényt hoz létre saját testéből, aki tulajdonképpen egy szörnyeteg. Ez a szörnyeteg fog fellépni Sue újévi estjén, vérrel fröcsköli le a közönséget. Ezeket a képkockákat nézni megterhelő, túl sok. Azonban ez a jelenet fontos. Van egy ember, aki úgy néz ki, ahogy kinéz. Nem ezt várják tőle. De ez a szörny az első test Elisabeth életében, aki valójában szabad. Attól szabad, hogy ő már nem lehetne szebb. Noha felveszi a ruhát, és felveszi a fülbevalót, az egész egy fricska. Neki már nem kell megfelelni, mert nincs minek igazából. Elmegy az előadásra és lefröcsköl mindenkit. Ez egy katartikus pillanat. Ezen a bizarr jeleneten nevettem. Azt éreztem, ez egy felszabadító jelenet, az összes szorongás itt robban ki. A társadalom visszakapja, amit adott. 

A valóságban persze nem történik meg az igazság helyreállítása, és ilyen undorító módon nem is tudjuk helyrerakni a társadalmat, amelyben a nők tárgyiasítása csak egy probléma ezer másik közül. A ma élő nők többsége folyamatosan törekedni fog arra, hogy még szebb legyen, küzdeni fog az öregedés ellen, és meg akar felelni másoknak a külsejével. A film által azonban ablak nyílik arra, hogy ennek a dilemmának leérjünk a legmélyére, és kilépjünk belőle — ha csak egy pillanatra is.