Bánat és öröm (Meg Mason) – könyvismertető

„Még ha a szenvedés elkerülhetetlen, egyedül a háttért választhatod meg magadnak.”Meg Mason

 

A Bánat és öröm (Meg Mason) egy depressziós nő, Martha Friel második válását írja le. Na persze bevezet az elsőbe is, ahol egy szélsőségesen narcisztikus férfit ismerhetünk meg Jonathan személyében. A házasság gyorsan jön, és gyorsan megy. Az első házasság érzelmi intenzitásán keresztül kezd kibontakozni Martha karaktere is, aki intenzív szenvedést él át, amely depressziós epizódok formájában jelentkezik.

 

A könyvben nagy szerepet kap Martha családja, de főleg nővérével való erős kapcsolata. A regény egyébként Angliában játszódik, és nagyon 21. századi, a két testvér érzelmi közelségét, vagy éppen érzelmi gátoltságát például az emojik és gifek széles tárházán keresztül ismerhetjük meg. Ettől nagyon közelivé és szerethetővé válik ez a történet. Az egyik testvér, Ingrid négygyerekes családanya, Martha ezzel szemben nem szeretne gyereket. Ennek minden szomorúsága és küzdelme végigvonul a történeten. Martha tinédzser kora óta szuicid ideációkkal küzd és pszichiátriai kezelés alatt áll. A regény vége felé a depresszió diagnózison kívül Martha kap egy másik diagnózist is, de az író egyszerűen nem írja le azt, kerülve a stigmatizációt. Ezzel azt is jelzi felénk, hogy nem, nem ez a lényeg, hogy milyen szindrómája van Marthának, mivel így is, úgy is szenved. Az a fontos, hogy segítséget kapjon, és hogy megértse a szenvedés forrását.

 

„...mert bárhol üljek is – hajó fedélzetén, párizsi vagy bangkoki kávéház teraszán –, mindig ugyanaz az üvegbura borul rám, mindig a saját áporodott levegőmet szívom.” Sylvia Plath

 

Ezt a Sylvia Plath idézetet hoztam ide, mivel a két regény (Üvegbura - Sylvia Plath) sok átfedést mutat abban a tekintetben, hogy adott egy modern, szép, sikeres nő, aki nem találja a boldogságát az életben. A kulcs természetesen a gyermekkor berkeiben keresendő. Martha szülei művészek, akik sikereik és sikertelenségeik mentén annyit adtak gyermekeiknek, amennyit tudtak – nem eleget. Nem létezik tökéletes szülő, ezt szögezzük le. Az apa egy költő, aki nem publikált még, ezért ő a család bűnbakja és reménysége is egyben, mindenesetre a nagybácsival szemben egy szelíd karakter. Martha anyja alkoholista, keveset tud az érzelmi közelségről, ezért a szobrászatba menekül. Az anya testvére és férje a talpraesett, kritikus, gazdag nagybácsi és nagynéni, akikre bármikor lehet számítani. Ők tartják a családban a lelket. 

 

A regény végén a szülők kapnak esélyt rá, hogy bizonyítsanak, változások következnek be. A valóságban ezek a változások terápia nélkül aligha tudnak végbemenni. Mindkét szülő esetében van ugyanis egy érzelmi megrekedés. Martha feladata az lenne a valóságban, hogy ezt elfogadja, és továbblépjen azon, hogy a szülei olyanok, amilyenek. A valótlan fordulat ellenére a történet reálisan mutatja be, hogy milyen valakinek a sémavezérelt valóságában élni. A végére megértjük azt is, hogy a pszichiáterek stigmatizációja, szégyenkeltése vezetett ahhoz, hogy Martha lemondjon a gyerekvállalásról. Mindeközben eltaszítja magától a szerető, de érzelmileg elérhetetlen férjét, Patricket. 

 

„Akkortájt kezdtem úgy gondolni Patrickre, mintha ő lenne a gyógyír. A házasságom végén viszont már úgy éreztem, épp ő a kiváltó ok.” Meg Mason

 

Ezen a ponton a sémakémia is megmutatja magát: Martha ugyanis egy ambiciózus, kedves, de érzelmileg gátolt férfit választ. Patricket annyira elhanyagolják a szülei, hogy gyakorlatilag Marthaék otthonában nő fel. Ilyen elveszett emberek Martha szülei is. Ezek a karakterek persze mindvégig szerethetőek maradnak, a könyvben nincs jó vagy rossz – csak bánat és öröm van.